Karibi táncház

Helyszín neve : Kálmán Imre Kulturális Központ
Helyszín: Siófok Fő utca 2.
Kezdete: 2019-02-15 17:00
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Salsa, merengue, bachata, reggaeton Itt a remek alkalom, hogy megismerkedhess az alapokkal (pár nélkül). Táncházunkban a Karib térség több táncának alapjaival ismerkedhetnek meg: a kubai salsaval, a dominikai merengue-vel és bachata-val. Egyszerűen követhető lépéseket tanulunk meg, melyeket közösen zenére ki is próbálunk. A táncház lényege, hogy részt vegyünk a táncokban, ezért javasolt a kényelmes lábbeli. Latin zene, tánc, mi kellhet még a jó hangulathoz?


Színháztól táncházig

Helyszín neve : Szőlősgyöröki Gárdonyi Géza Művelődési Ház
Helyszín: Szőlősgyörök Dr. Bató Béla utca 4.
Kezdete: 2019-02-15 10:00
Vége: 2019-02-16 15:00
Belépőjegy: Ingyenes

Szőlősgyörökben a programok a helyi hagyományok ápolásárára hívják fel a figyelmet, például a magyar népzene, néptánc fontosságára. Pénteken lehetőség adódik színházi darab megtekintésére, iskolás beöltözős farsangi rendezvényen való részvételre majd szombaton ügyességi, szórakoztató csocsó, darts és pingpongozás. Zárásképpen pedig egy hagyományőrző táncház várja az ide látogatókat!


Rezgő kocsonya főzés és dermesztés nagyanyáink receptje alapján

Helyszín neve : Kaposszentjakabi Művelődési Ház
Helyszín: Kaposvár Pécsi u. 126.
Kezdete: 2019-02-15 15:00
Vége: 2019-02-15 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

Hogy nagyanyáink hogyan készítették a kocsonyát, mi a főzés és dermesztés titka, minden érdeklődő megtudhatja a Kaposszentjakabi Nyugdíjas Egyesület segítéségével!


Ulti bajnokság

Helyszín neve : Andrássy Mária Közösségi Ház
Helyszín: Balatonmáriafürdő Bajcsy- Zs 257
Kezdete: 2019-02-15 02:17
Vége: 2019-02-16 02:16
Belépőjegy: Ingyenes

Farsangi kupa ulti bajnokság.


Határt csak a képzelet szabhat – farsangi álarckészítés

Helyszín neve : Csokonai Közösségi Ház
Helyszín: Csurgó Széchenyi tér 1.
Kezdete: 2019-02-15 16:30
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: 300 Ft

Szeretettel várunk mindenkit Csurgón a Csokonai Közösségi Házban, egy közös kézműves foglalkozásra, a résztvevők bármilyen álarcot készíthetnek saját kezűleg.


Utazó Planetárium

Helyszín neve : Kálmán Imre Kulturális Központ
Helyszín: Siófok Fő utca 2.
Kezdete: 2019-02-16 17:00
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

Szeretnél megismerkedni a csillagképekkel, a bolygókkal és az égitestek mozgásával? Kíváncsi vagy arra, hogy milyen a Naprendszerünk vagy a rejtélyes sötét anyag? Akkor gyere el hazánk első Utazó Planetáriumába!


Zseblámpás barangolással egybekötött vetélkedők

Helyszín neve : Kálmán Imre Kulturális Központ
Helyszín: Siófok Fő utca 2.
Kezdete: 2019-02-16 17:00
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

Tudod mi történik a Kálmán Imre Kulturális Központban miután lekapcsolják a lámpákat és összehúzzák a függönyöket? Kíváncsi vagy hol öltöznek és próbálnak az előadás előtt a híres színészek? El tudod képzelni milyen sok gombot kell megnyomni és eltekerni ahhoz, hogy a fények és a hang tökéletesen működjön? Most az összes kérdésedre választ kaphatsz.


Wass Albert irodalmi est Szőlőskislakon

Helyszín neve : József Attila Művelődési Ház
Helyszín: Balatonboglár Fő u. 2.
Kezdete: 2019-02-16 17:00
Vége: 2019-02-16 18:30
Belépőjegy: Ingyenes

A Boglár-Kislak Irodalmi Kör Wass Albert író alakjának és munkásságának megismertetése, megszerettetése célából irodalmi estet szervez. Az író életét és munkásságát kiállítás keretében mutatják be fényképek és idézetek segítségével. A könyvek borítójának fényképe alatt a mű rövid tartalma és néhány jellegzetes idézet olvasható. Az előadás Wass Albert verseiből és prózai alkotásaiból összeállított "montázs" tánc- és zenekísérettel. Szereplők a klub tagjai.


Farsangi Tóti Kolbásztöltő verseny

Helyszín neve : Lengyeltóti Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Lengyeltóti Rákóczi u.22
Kezdete: 2019-02-16 14:00
Vége: 2019-02-16 22:00
Belépőjegy: Ingyenes

2019. febr.16-án 14 órától. Farsangi Kolbásztöltő verseny. 4 fős csapatokkal lehet jelentkezni. 14 órakor indul a rendezvény. 14 órától Városi Pálinkaverseny. Háziasszonyok fánksütőversenye 17 órakor Eredményhirdetés Majd: disznótoros vacsora - zenés farsangi mulatozás - tombola


Mesés utak – a mesékről

Helyszín neve : Bajor Gizi Közösségi Ház
Helyszín: Balatonföldvár Kőröshegyi út 1.
Kezdete: 2019-02-16 14:00
Vége: 2019-02-16 17:00
Belépőjegy: 5,000 Ft

A mesék fejlesztő hatásai kisgyermekkortól középiskoláig - Milyen szerepet töltenek be a mesék az oktatásban? - Milyen intelligenciaterületeket, készségeket fejleszt a népmese? - Hogyan válasszunk mesét a különböző életkorú gyerekeknek? - Beszélgetünk a különleges élethelyzetek, életválságok meséiről Az előadást ajánljuk mind pedagógusoknak, mind szülőknek, nagyszülőknek, valamint a mesét kedvelő felnőtteknek. Az előadást tartja és élőszóban mesél: Náfrádi Anikó, Metamorphoses Alkotó-fejlesztő


Szentjakabi Farsang, kocsonya kóstolóval

Helyszín neve : Kaposszentjakabi Művelődési Ház
Helyszín: Kaposvár Pécsi u. 126.
Kezdete: 2019-02-16 14:00
Vége: 2019-02-16 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

Tegnap elkészült a rezgő kocsonya! Mi pedig farsang alkalmából megkóstoljuk!


Családi farsang

Helyszín neve : Töröcskei Közösségi Ház
Helyszín: Kaposvár Harang u. 1.
Kezdete: 2019-02-16 15:00
Vége: 2019-02-16 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Farsangi családi programmal várjuk az érdeklődőket. Ízelítő programjainkból: álarc- és deda báb készítés, jelmezverseny, fánk kóstolás, télűzés deda égetéssel. A deda báb szalmából készült bábu, amely a télűzéshez, a tavasz eljövetelének ünnepéhez kapcsolódó népszokás kelléke.


Pompás délután – játék, mese, táncház

Helyszín neve : Bajor Gizi Közösségi Ház
Helyszín: Balatonföldvár Kőröshegyi út 1.
Kezdete: 2019-02-16 14:00
Vége: 2019-02-16 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

Pompás délutáni elfoglaltságra hívunk mindenkit, aki szeret játszani, mesét hallgatni, táncolni. Kézműves-foglalkozáson, Náfráti Anikó meseterapeuta mesél a gyerekeknek, majd táncházzal várjuk a családokat.


Kisvakond bábelőadás

Helyszín neve : Kaposfüredi Művelődési Ház
Helyszín: Kaposvár Kaposfüredi út 172/b
Kezdete: 2019-02-16 11:00
Vége: 2019-02-16 12:00
Belépőjegy: 2,000 Ft

A darab az eredeti, Kisvakond és a sas című cseh mese adaptációja. Annyiban különbözik, hogy nem sas, csak általában egy kismadár a főszereplő, mely születésekor árva, így nincs, aki etesse... Kisvakond, egér és süni lesz az, aki folyamatosan (mű) kukaccal látja el, de persze semmi soha nem elegendő számára. Ezért aztán úgy döntenek, hogy (az előadás végén) minden kisgyerek vihet a bábmadárnak műkukacot.


Kisvakond bábelőadás

Helyszín neve : Toponári Művelődési Ház
Helyszín: Kaposvár Mikes Kelemen utca 45.
Kezdete: 2019-02-16 16:30
Vége: 2019-02-16 17:30
Belépőjegy: 2,000 Ft

A darab az eredeti, Kisvakond és a sas c.íműcseh mese adaptációja. Annyiban különbözik, hogy nem sas, csak általában egy kismadár a főszereplő, mely születésekor árva, így nincs, aki etesse... Kisvakond, egér és süni lesz az, aki folyamatosan (mű) kukaccal látja el, de persze semmi soha nem elegendő számára. Ezért aztán úgy döntenek, hogy (az előadás végén) minden kisgyerek vihet a bábmadárnak műkukacot.


Farsangi bál

Helyszín neve : Móricz Zsigmond Művelődési Központ
Helyszín: Barcs Bajcsy-Zs. u. 9.
Kezdete: 2019-02-16 20:00
Vége: 2019-02-17 02:00
Belépőjegy: Ingyenes

A naptári év jeles napjaihoz fűződő táncalkalmak közül a legjelentősebb a farsangi. Búcsúztassuk zenével és tánccal a telet!


VI. Forraltbor főző verseny

Helyszín neve : Pálóczi Horváth Ádám Közösségi Ház
Helyszín: Szántód Iskola u. 9.
Kezdete: 2019-02-16 14:00
Vége: 2019-02-16 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Keressük Szántód legjobb forralt borát! Sütemény-sütő versenyt is hirdetünk; nevezni egy vagy több tálca házi készítésű sós vagy édes süteménnyel lehet. Várjuk a nagymamák, lányok, asszonyok, szorgos kezű férfiak jelentkezését. A zsűri által legjobbnak ítélt forralt bort és süteményeket díjazzuk, valamint közönségdíjat is kiosztunk. Gyere és töltsük együtt ezt a délutánt!


Petörke portéka magbörzével

Helyszín neve : Bárdudvarnok, Faluház
Helyszín: Bárdudvarnok Bárd Ltp. 84.
Kezdete: 2019-02-16 09:00
Vége: 2019-02-16 12:00
Belépőjegy: Ingyenes

Kézműves termelői közösségépítő piac magbörzével. A helyi és környékbeli termelők, kézművesek, sütisütők és egyebek piaca, ahová úgy kell érkezni, hogy legyen időd bőven, mert itt beszélgetni, kapcsolódni kell :). A mostani alkalom különlegessége, hogy gazdát cserélnek a már kipróbált, jól bevált vetőmagjaink és tapasztalataink. Mert hurrá, itt a tavasz a kertek alatt! 🙂


Téltemető

Helyszín neve : Községháza és környéke
Helyszín: Balatonfenyves Kölcsey u. 27.
Kezdete: 2019-02-16 18:00
Vége: 2019-02-16 23:00
Belépőjegy: Ingyenes

Farsangi mulatság az Ezüstfenyő Nyugdíjas Egyesület közreműködésével. Jelmezes felvonulás, műsor, tánc, kiszebábégetés - valamint egy kis enni- és innivaló.


Téltemető mulatság

Helyszín neve : Bárdudvarnok Faluház
Helyszín: Bárdudvarnok Bárd utca 84.
Kezdete: 2019-02-16 16:00
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

Hagyományőrző Téltemető mulatság, ahol Tél Uraság  elégetésével, énekkel, tánccal, dobszóval, forralt borral és farsangi fánkkal búcsúztatjuk a telet! Ha mindent jól csinálunk, akkor hamarosan itt a tavasz! Program: 16.00-17.00 Játszóház, zajkeltő eszközök és álarc készítése 17.00-18.00 Vidám farsangi bolondozás Czigány Tamással 18.00-18.30 Télűző menet, elégetjük Tél Uraságot 18.30 Táncház


Közönségtalálkozó a Sonoro Kórussal

Helyszín neve : Bajor Gizi Közösségi Ház
Helyszín: Balatonföldvár Kőröshegyi út 1.
Kezdete: 2019-02-17 17:00
Vége: 2019-02-17 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

A balatonföldvári Sonoro Kórus egy igazán különleges programra invitálja a helyi és a környékbeli énekelni szeretőket! Nyílt próbán látják vendégül a közönséget. A program elején egy rövid koncerttel mutatják be a próbákon zajló folyamatokat. Ezután a közönséggel együtt megtanulnak egy dalt, amit aztán közösen el is énekelnek. Így próbálnak kedvet szerezni a kórusban való énekléshez.


Csókos asszony Barcson

Helyszín neve : Móricz Zsigmond Művelődési Központ
Helyszín: Barcs Bajcsy-Zs.
Kezdete: 2019-02-17 19:00
Vége: 2019-02-17 21:00
Belépőjegy: 3,000 Ft

Zerkowitz Béla- Szilágyi László: Csókos asszony Operett két felvonásban a Pesti Művész Színház előadásában.


Ország
Időpont
Megye
Helyszín
Aba
Abony
Ajka
Aldebrő
Almásfüzitő
Alsóberecki
Alsódobsza
Alsónyék
Alsózsolca
Arló
Baj
Bajna
Bakonycsernye
Bakonyszombathely
Balassagyarmat
Balatonalmádi
Balatonboglár
Balatonederics
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatongyörök
Balatonkenese
Balatonmáriafürdő
Ballószög
Balmazújváros
Barcs
Becske
Bekölce
Berente
Berhida
Besenyszög
Bicske
Bonyhád
Bordány
Budakalász
Budakeszi
Budapest
Budaörs
Bugyi
Buják
Bábolna
Bárdudvarnok
Báta
Bátonyterenye
Békéscsaba
Békésszentandrás
Bóly
Bölcske
Cece
Cegléd
Cibakháza
Cigánd
Csabaszabadi
Csanádpalota
Csemő
Csenger
Csengőd
Csongrád
Csurgó
Csécse
Csévharaszt
Csökmő
Csömör
Dabas
Debrecen
Demecser
Deszk
Doboz
Dombrád
Dombóvár
Dunaalmás
Dunaegyháza
Dunaújváros
Ebes
Edelény
Eger
Egerszalók
Enying
Erdőkertes
Erdősmecske
Esztergom
Ete
Fadd
Fegyvernek
Fehérgyarmat
Felsőpakony
Felsőtárkány
Fertőszentmiklós
Furta
Fót
Galvács
Gutorfölde
Gyenesdiás
Gyomaendrőd
Gyula
Gyál
Gyöngyös
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Győr
Gödöllő
Hajdúszoboszló
Hajdúsámson
Hódmezővásárhely
Iklad
Iregszemcse
Isaszeg
Iszkaszentgyörgy
Jakabszállás
Jászapáti
Jászberény
Jászfényszaru
Kaba
Kalocsa
Kapospula
Kaposvár
Karancskeszi
Karácsond
Katymár
Kazincbarcika
Kecel
Kecskemét
Kengyel
Kerekegyháza
Kerepes
Keszthely
Kesztölc
Kisbárkány
Kiskunlacháza
Kiskunmajsa
Kismarja
Kispáli
Kisszállás
Kisvárda
Klárafalva
Kocs
Komárom
Kozármisleny
Kunadacs
Kunbaracs
Kunszállás
Kémes
Lajosmizse
Lengyeltóti
Lesencetomaj
Lébény
Madaras
Magyaralmás
Magyarcsanád
Makó
Martfű
Medgyesegyháza
Mezőberény
Mindszent
Miskolc
Mocsa
Mágocs
Mártély
Méhtelek
Nagykanizsa
Nagykereki
Nagykovácsi
Nagykőrös
Nagylók
Nagyrécse
Nagyréde
Nagyvenyim
Napkor
Noszvaj
Nyíradony
Nyírbogdány
Nyíregyháza
Nádasd
Olaszfa
Oroszlány
Paks
Palotás
Pap
Perkáta
Petőfibánya
Polgár
Pácin
Pápa
Pécs
Rimóc
Ráckeve
Rátka
Rém
Rönök
Sajókaza
Sajószentpéter
Salgótarján
Siófok
Sopron
Szabadegyháza
Szabadszállás
Szajol
Szank
Szarvas
Szeged
Szekszárd
Szendrő
Szentlászló
Szigetszentmiklós
Szigetvár
Szirák
Szolnok
Szántód
Szécsény
Székesfehérvár
Székkutas
Sződliget
Szőlősgyörök
Sándorfalva
Sárkeresztes
Sárospatak
Sáránd
Sátoraljaújhely
Söjtör
Tamási
Tapolca
Tar
Tatabánya
Teleki
Telki
Tiszadada
Tiszadorogma
Tiszafüred
Tiszakarád
Tiszakécske
Tiszalök
Tiszanána
Tokodaltáró
Tolmács
Tolna
Tornyospálca
Tuzsér
Tárkány
Tázlár
Törökszentmiklós
Vasvár
Vecsés
Veszprém
Villány
Vonyarcvashegy
Vámospércs
Városföld
Vásárosnamény
Zalaegerszeg
Zalahaláp
Zalalövő
Zalavár
Zsámbok
Záhony
Zákányszék
Ács
Ózd
Újfehértó
Újhartyán
Újszász
Korosztály
Rendezvény típusa